Egy lakást szerettünk volna kiadni. Csak így egyszerűen. Egy rendes, becsületes bérlőnek.

Mondjuk hosszú távra, hogy ne kelljen havonta meghirdetni. Két nagy szoba, galéria, a hozzá való helyiségek, mint fürdőszoba, konyha, előszoba, jó állapotban, szép házban, rendes, csendes lakókkal, bútorozva vagy ahogy tetszik.

Úgy gondoltuk, hogy ennél egyszerűbb dolog nincs is a világon. Lakot kereső polgár elolvassa a hirdetést, telefonál, ír, postagalambot küld, megegyezünk vagy sem és néhány próbálkozás után valaki beköltözik.

Havonta egyszer találkozunk, elszámolunk, olykor haladékot kér, mert nem kapott fizetést, kicsit morcan nézünk rá, akkor hirtelen szerez valahonnan pénzt és mindenki él boldogan.

 Nos, egyelőre a budapesti albérlet-piac nem így működik. Legalábbis a mi tapasztalataink szerint nem.

 Eleinte feladtuk a hirdetést az összes létező internetes portálon. Volt ahonnan 5-10 perc elteltével hívtak az érdeklődők, akikről kiderült, hogy az utolsó szálig irodák képviselői.

Nem baj! Ők sok keresgélő embert ismerhetnek, biztos hoznak valami becsületes, jó fej családot.

 Előzetesen hozzá kell tennem, hogy a meghirdetett lakásnak vannak előnyei és hátrányai. Illetve némelyik nekem előny, sunyi bérlőnek hátrány… Ez utóbbi pl. az, hogy a szomszéddal közös a folyosónk, azaz ha bedurcásodik a bérlő, nem tud kizárni, csak ha a szomszédomat is. Idővel észrevettem, hogy ez zavar sokakat. Pedig rendes szomszéd, aktívan intézi a ház dolgait is.

Egy forgalmas, belvároshoz közeli helyen van, de már a VIII. kerületben, amelyről az évtizedek alatt beégett a nép agyába, hogy koszos, tele van kurvával és esténként minden 30 évnél fiatalabb nőt megerőszakolnak a cigányok, a többit meg kirabolják.

Igaz, 15 év alatt, amióta itt lakom, ilyenről nem hallottam és kurvából is csak az az egy jár ki olykor, aki még siheder koromban is rendszeresen megkérdezte, hogy nem érek-e rá kicsit. De a szájhagyomány nagy úr, erőtlen harcos tudok csak lenni, ha szembe akarok szállni vele.

Az autómat a szeplőtelen Budán lopták el, a zsebesek is ott találtak meg egyszer és ott pl. össznépi szórakozás a szomszéd feljelentgetése, mert pl. nem a megfelelő színű ajtót szereltette fel a lakására vagy csak úgy, mert a helyére parkoltak valakinek, akinek vélt előjogai vannak embertársaival szemben.

Konkrétan a nyolcban olyannal még nem találkoztam, hogy ha valaki szabálytalanul állt meg az autójával, akkor egy önjelölt kerékpáros bicskát rántson és kidöfködje a gaz útonálló gumijait.

Viszont a nyolcban már felejtettem három napig úgy az utcán az autót, hogy lehúzva maradt az ablaka. Semmit nem tettek bele az igaz, de ki sem szedtek belőle. Aki persze benne felejti a Nikon szettet, az ne csodálkozzon, neki be fogják nyomni az üvegét bárhol a városban. Egyszer még a kulcsot is benne hagytam a csomagtartó zárban, de reggel kijött egy közeli éjjeliőr és a kezembe nyomta, mondván, hogy látta, hogy valaki benne felejtette a kulcsot és kiment begyűjteni, mielőtt más teszi meg. Amikor félig bealudt reggeli állapotában megfigyelte, hogy nagyon keresgélek az autó körül, kikövetkeztette, hogy én lehetek a gazda. Na, ilyen ez a nyolc. Tudnék még szép történeteket, de most nem ez a téma.

 De visszatérve az albérletre. Amikor már ugyanattól az irodától a hatodik személy hívott fel, kezdtem sejteni, hogy nem lesz ez így rendben. Ja,mindegyik úgy kezdi, hogy megvan-e még a lakás, majd elmeséli, hogy ő valójában egy ügynök. Igaz, hogy akkor is lecsaphatnám a telefont, de biztos van valami statisztikájuk, hogy ha már 15 másodpercig hallgattam őket, akkor esélyesek a további figyelemre.

Természetesen mindenki egy havi jutalékot szeretett volna.

Eleinte mindegyiknek azt mondtam, hogy ebbe úgy tudok belemenni, ha garanciát vállalnak azért, hogy az általuk hozott bérlő minimum egy évig marad és ha hamarabb elmegy, akkor vagy visszakapom az időarányos részét a jutaléknak vagy úgy hoznak új bérlőt, hogy nagy vonalakban folyamatos legyen a bérbeadás.

Nos, a legtöbben itt el is tűntek, soha többé nem hallottam róluk. A merészebbje elmondta, hogy erre az ő személye lesz a garancia. Kérdeztem, hogy jártunk-e egy osztályba valamikor, esetleg közös volt a dadusunk az oviban? Nem, nem egyik sem, hanem ők már 5 éve annál a cégnél vannak és a nevük a garancia. Na, mondám erre, ha a név kötelez, akkor ezt írásba is lehet foglalni.

Becsületükre legyen mondva, egyik sem tette le a telefont mondat közben, de udvariasan nem jelentkeztek többé.

 - konklúzió 1.0 -

 Egy idő után kezdtem arról meggyőződni, hogy interneten, albérletet, halandó földi polgár nem keres. Ti. egyetlen árva lélek nem hívott, aki nem irodától volt.

Ez így ment kb. két hétig, amikor megtörtént az első csoda! Egy nő azzal kereset, hogy ugye nem iroda vagyok… Örömmel közölhettem vele, hogy nem, én egy hús-vér ember vagyok. Nagyon megörült, mondta, hogy megnézte a képeket, elolvasta a hirdetést, eljönne megnézni a lakást. És jött. Illetve jöttek. Öten. Benyitottak és szinte kérdezés nélkül elkezdték körbetrappolni a lakást. A gyerek csak lesett, hogy este nyolckor idegenek tartanak nálunk városnézést és a szekrénybe csak azért nem néznek be, mert nem engedem nekik. Pedig jól szituált családnak néztek ki. Mindazonáltal olyan helyen szocializálódtak – talán USA -, ahol senki nem veszi le a cipőjét, ha bemegy valahová. Tehát körberongyoltak, majd kijelentették, hogy nem jó a konyha. Félénken kérdeztem, hogy mi nem tetszik benne.

 „Kicsi!” Mondták.

 Mondom nekik, hogy a fotón is ez van, ott nem látták.

 „De. Ott is láttuk.”

 De azt gondolták, amerikai konyhás…

Még félénkebben kérdeztem, hogy ha a fotón nem olyan volt, akkor a szellem megvalósító erejében hittek ennyire vagy mire számítottak? Hümmögtek, aztán elbúcsúztak.

El kellett szomorítanom azzal is szegényeket, hogy ha ne adja Isten azt jöttek felmérni, hogy később mit lehet elvinni, elszámolták magukat, mert szinte 24 órában itthon vagyok, ha meg én nem, akkor a szomszéd, meg a vastag ajtó, amin át kell jutniuk.

 Mondjuk valamire való betörő csak liftes házba szeret betörni, mert ott szépen kiakasztja a felvonót fent és nyugodtan tud pakolni. Azonnal meghallja, ha valaki jönne és a liftbe ugorva el is tud illanni a terepről.

Ez meg nem liftes ház. El is mondtam mindenkinek, mászni kell pár emeletet. Ezért van, hogy az emeletünket csak fiatalok lakják.
Az egészséges Magyarországért program keretén belül akadályozta meg Szabó néni, hogy liftünk épülhessen. Mellékesen persze az is zavarta volna, hogy az építkezés porral és zajjal jár majd és akkor a macskájának a kifinomult érzékei esetleg megzavarodnak. Hovatovább ő az első emeleten lakik és még nem nyomorék, tehát alacsonyról szarik azokra, akik a másodikon 60-70 évesen éldegélnek.

 Majd újabb csoda történt! Egy férfihang képében. Sokat és jót beszélgettünk. Enyhe roma akcentusa volt, elmesélte, hogy hegedül, meg még pár dolgot, ami ugyan nem rám tartozik, de meghallgattam. Majd a végén félénken mondani akart valamit. Mert van egy titok, amit még nem árult el. Kértem, hogy ne kíméljen, főleg, hogy ha már felhozta.

Nos, ők cigányok. Talán elszomorítottam, de elmondtam neki, hogy már rájöttem közben, de mivel nincsenek előítéleteim, ezért nem csaptam le a telefont.

Ennek nagyon megörült. Biztosított róla, hogy hívni fog, illetve megbeszéltünk egy találkozót. Nekem sajnos másnap beesett egy elfoglaltságom arra az időpontra, így gondoltam felhívom és szólok neki. Felhívtam. Egy kimondottan bárdolatlan, bunkó vette fel és nem nagyon akart velem tárgyalni. Aztán adott egy másik számot. Azon már elértem valakit, aki majd átadja az üzenetet.

Megbeszéltük az új randit. Jött, hozta az asszonyt. Körbenéztek, mondták minden okés, jön a három gyerek, ez lesz itt, az lesz ott, oda az a bútor, ide ez, megterveztek mindent egy perc alatt.

Majd felém fordult az ürge. 

„Ugye nem baj ha kifestenénk a saját ízlésünk szerint?” 

Ekkor kicsit megfordult bennem néhány olyan gondolat, amit egyesek előítéletnek hívnának, én meg csak belenéztem olykor a Győzike show-ba… Na, olyat nem szeretnék. De bátran azt mondtam nekik, ha belefoglaljuk a szerződésbe az eredeti állapot visszaállítását a bérleti idő lejárta után, akkor felőlem kívülről is festhetnek fehér festékkel terméskő kontúrokat a falra.

Bólintottak, kijelentették, hogy 3 nap múlva jönnek, írjuk a szerződést. Aztán soha többé nem hallottam róluk.

 Azon filozofáltam már akkoriban, hogy drága-e egy 65 nm plusz galériás, összkomfortos lakás 65 ezer forintért, egy jól szituált házban, majdnem a körúton, mindenhez közel, alacsony, de legalábbis átlagos rezsivel? A közelben 40-45 négyzetméteres lakásokat adnak ki 50-55 ezer forintért, borzadály házakban, ajtó és ablak szigetelés nélküli lakásokban.

Itt van két szoba, 4-6 személy kényelmesen elfér, legrosszabb esetben is, alkuval, 15-16 ezer forint fejenként.

Feladtam pár hirdetést néhány helyen próbából olcsóbban, havi hatvan ezerért. Arra még annyi életjel sem jött. Illetve semennyi.

 Akkor jött az ötlet, hogy egye fene, szálloda láncot fogunk nyitni. A lakásból akkor már kiköltöztünk, ott állt várakozóan, rendbe téve, lakó nélkül, közel egy hónapja. Gondoltam, ha hosszú távra nem kell senkinek, akkor kiadjuk 1-2 napokra vagy tanfolyamoknak alkalmanként. Ahogy azt Pistike elképzelte…

 

Folytatása következik…

 

süti beállítások módosítása